Edward Elric
Fiatal alkimista, kinek jellemét főként az életében történt bonyodalmak formáltak. Először is édesanyja, Trisha belehal az apjuk utáni várakozásba, ki elhagyta őket, mikor Ed alig volt 2-3 éves. Kiskorában kísérletezett alkímiával, de csak a gyerekeknek valóval, szobrokat, játékokat hozott létre. A történtek drasztikus döntésre kényszerítik: elhatározza, hogy öccsével, Alphonse-al feltámasztják az édesanyjukat ún. humán transzmutációval, s ezért Izumi Curtishez szegődnek alkimista tanoncként. Mikor kitanulták az alkímiát, nem törődve a tabukkal megpróbálták feltámasztani Trishát, ám ez nem egészen sikerült: Edward a bal lábával fizetett, Alphonse pedig az egész valójával.Később derül ki, hogy a rosszul sikerült humán transzmutációnak hála létrehozta egy Rest névre hallgató homonculust, aki az édesanyjukra hasonlít. Ednek, feláldozva jobb karját, még sikerült megmentenie az öccse lelkét, melyet egy páncélhoz csatolt. Később művégtagokat, ún. automailt kapott elveszett végtagjai helyére. Tizenkét éves korában sikeresen letette a vizsgát, és belépett az állami alkimisták közé, az "Acél Alkimista" nevet kapva (innen a sorozat címe.) Onnantól kezdve már alkímiával harcolt is (de előtte is). Parancsnoka Roy Mustang ezredes lett, akire úgy tekint, mint a többi katonára-a hadsereg vérebe. Sok barátot szerzett, ilyen például Maes Hughes az alezredes nyomozó, aki mindenben segíti Edet-később Ed célja Hughes megbosszulása lesz. A sorozat nagy része alatt 15 éves, s élete célja, hogy megtalálja a Bölcsek Kövét, visszaszerezve vele az öccse és a saját testét. Edward amúgy elég makacs fiú, nem mindig fogad el segítséget, csak ha tényleg szüksége van rá.Szivós és elszánt, bátor, az évek során megedződött. Néha nagy a szája, de okos. Alacsony (155 cm, de a cipőjével és az "antennájával" együtt 165 cm), de ha erre bármilyen megjegyzést tesznek, rögtön ugrik, s akkor a legjobb döntés a menekülés. A tejet sem kedveli túlzottan, mert, idézem, ő nem iszik meg tehénből kicsavart hányást. (De kérem, akkor mi a helyzet a kecsketejjel? Ez nem derül ki.) Hiába a mérete, fürge, jól mozog, teste szálkásan izmos. A sorozat rajongói gyakran hozzák össze őt Winryvel, gyerekkori barátnőjével és szerelőjével, de ez tévedés, nincs köztük barátságnál több (bár a mangában, azaz a képregényben kételyesek az érzelmeik.) A sorozat végén, mikor mindenre fény derül, az Irigy nevű homonculus megöli Edet, azonban Al feltámasztja, de így ő hal meg. Mikor Ed megtudja, hogy mi történt újra a humán transzmutációval próbálkozik és sikerrel jár. Al 10 évesen tér vissza az élők közé és minden emlékét elveszti. Ed a kapu túloldalára kerül és apjával él együtt a mi világunkban 1921-ben.
Japán szinkronhangja: Paku Romi. Angol szinkronhangja: Vic Mignogna. Magyar szinkronhangja: Szabó Máté.
Alphonse Elric
Alphonse, becenevén Al a sorozat másik főszereplője, Ed öccse. Sokkal szelídebb, nyugodtabb, mint a bátyja, bár kicsit naiv is. A sorozat nagy része alatt 14 éves, s páncélhoz kötött lélekkel él. Mivel testét nem tudja használni, nem is fejlődik, így mikor a testét sikeresen visszaszerzik, az összes emléke elveszik és újra tízenhárom éves lesz. Mindig a bátyjával tart, hűségesen követi és szereti őt, mindenben támogatja, amiben csak tudja. A történet végéhez közeledve Karmazsin egy bombát csinál belőle, ezért Sebzett a bátyjától kapott karját felhasználva megmenti Al életét és ezután Al lesz a Bölcsek Köve. Mikor visszanyeri testét, semmire sem emlékszik az eltelt 4 évből és arra szánja el magát, hogy Edet visszahozza az élők közé.Odavan a macskákért. Ő is olyan mint Edward. jól harcol, jól bírja ő is az alkímiát.
Japán szinkronhangja: Kugimiya Rie. Angol szinkronhangja: Aaron Dismuke. Magyar szinkronhangja: Baráth István.
Winry Rockbell
Winry az Elric fivérek gyermekkori barátja és Ed szerelője. Riesenburgban él nagyanyjával, Pinako nénivel, mivel szüleit kiskorában megölte az ishbali háborúban egy Sebzett nevű ishbali . Művégtagokkal foglalkozik, valóságos mániákus, mindene a műszaki dolgok. Jellemileg elég agresszív, ha valami nem tetszik neki, azt megmondja, sőt, legtöbbször Eden tölti ki a dühét, miközben csavarkulccsal püföli, és meg is ússza, mivel a fiúban van annyi önérzet, hogy lányt nem bánt. Aktív lány, és elég magabiztos. Igazi kemény lány, de azért mégis nyafogós. Előfordulhat, hogy szerelmes Edwardba, viszont a fiú nem mutat iránta érdeklődést ilyen téren. Egyidős Eddel.Japán szinkronhangja: Megumi Toyoguchi. Angol szinkronhangja: Caitlin Glass. Magyar szinkronhangja: Györfi Anna.
Roy Mustang
Állami Alkimista, csakugyan, mint Ed. Ő a Láng Alkimista, a sorozat nagy része alatt ezredes, de sok más rangot is megélt már. Edward felettese. A kesztyűje különleges anyagból készült, mivel ha csettint, az anyag összedörgölésével és a levegő anyagának megváltoztatásával lángokat tud létrehozni. Veszélyes a harcban, ám gyengesége a víz, mivel ha nedves lesz a kesztyűje, az használhatatlanná válik. Roy életcélja, hogy ő legyen az ország vezetője, a Führer. Előszeretettel piszkálja Edet, viszont sokat segített nekik az életük során. Amúgy elég tüzes egy férfi, sorra csábít minden hölgyeményt, s úgy váltogatja őket, mint más a zokniját. Ám testőre, Riza Hawkeye és közte gyanús a kapcsolat, talán több is van köztük, mint kollégaság? Újonc korában harcolt az ishbali háborúban, mely nagy nyomást gyakorolt az életére. Ekkor döntötte el, hogy a lehető legmagasabb posztra emelkedik, hogy senki se adhasson neki olyan feladatot, amit nem akar elvégezni. Mikor megtudja Edtől az igazat a Führerrel kapcsolatban, akkor ő maga megy elintézni a problémát. Legyőzi a Führert, ám a harcban ő is elveszíti bal szemét.Japán szinkronhangja: Toru Ohkawa. Angol szinkronhangja: Travis Willingham. Magyar szinkronhangja: Hujber Ferenc.
Dante
Az anime történetvezetésében a főellenfél. Több, mint 400 éves. Ő és Hohenheim hozták létre az első homunculust, Irigyet. Ő volt az, aki összegyűjtötte a homunculusokat, hogy megtalálják neki a bölcsek kövét. A lelketlen lényeket félrevezeti, hogy emberek lehetnek "újra", viszont a Kő az ő lelkének újabb testbe költöztetéséhez kell. 400 éve váltogatja a testét, a lelke ide-oda költözik, de az újdonsült testek a lelkét minden alkalommal rövidebb ideig bírják el, hiszen a lélek is gyengül. A végzete az lett, hogy Falánk felfalta.Japán szinkronhangja: Kazuko Sugiyama. Angol szinkronhangja: Cindee Mayfield. Magyar szinkronhangja: Kassai Ilona.
Alex Louis Armstrong
Armstrong őrnagy az erős kar alkimista. Követi a vezetőség parancsait, de mindig Edéket próbálja segíteni és óvni a veszélytől. Szeret hencegni családja "képességeivel". Kézfején boxert visel amire, Mustang kesztyűjéhez hasonlóan, alkimista kör van rajzolva. Ő is részt vett az ishbali háborúban. Mindig segíti Edéket és Mustangot. Egyszer megmenti Edet és Alt meg Dr. Marcot, amikor megtámadja őket Sebzett. Armstrongnak mindenféle családi örökségei vannak: kb. 30 km/h sebességgel képes futni, művészi tövis támadás stb. A történet vége felé feltűnik nővére, aki legyőzi őt és kidobja az Armstrong család villájából, de később egymás oldalán harcolnak.Japán szinkronhangja: Utsumi Kenji. Angol szinkronhangja: Christopher R. Sabat. Magyar szinkronhangja: Faragó András.
Solf J. Kimbley
Ő a karmazsin alkimista. Mániája, hogy mindent felrobbant. Az ishbali háborúban ő is kapott egy hamis bölcsek kövét, ami felerősítette őt. A háború után letartóztatták és halálbüntetésre ítélték, ugyanis a saját embereit és feljebbvalóit is felrobbantotta. Az ítéletet nem hajtják végre, ugyanis még több elítéltet akarnak összegyűjteni a készülő Bölcsek kövéhez. Az 5-ös laborban kirobbanó káosznak hála nem hal meg, majd ezután visszahelyezik a hadsereghez és a homunculusoknak dolgozik. Őt küldik először Liorba, hogy felingerelje az ott lakókat és legyen ok a háborúra. Kapzsi szökésekor ő is csatlakozik hozzá és a kimérákhoz. Azonban elárulja Kapzsit Archer alezredesnek és így visszakerül a hadsereghez. Később Al és Heinkel túljárnak Kimbley és Selim eszén. Ebbe a harcba Kimbley majdnem belehalt, de még halála előtt Selim "felfalja" őt. A történet végén mikor Selim végezni akar Eddel, akkor a Selimben Bölcsek kövévé vált Kimbley akadályozza meg.Japán szinkronhangja: Ueda Yuji. Angol szinkronhangja: Eric Vale. Magyar szinkronhangja: Joó Gábor.
Isaac McDougal
Az úgynevezett fagy alkimista a 2009-es animében. Megszökött a börtönből. A Karmazsin alkimistát megpróbálta rávenni hogy csatlakozzon hozzá, de nem csatlakozott. Végül alkimista harcba keveredett Eddel és Mustanggal. Végül Roy Mustang megölte.Izumi Curtis
Edward és Alphonse Elric az Alkímia tanító mestere volt. Férje Sigu Curtis.Japán szinkronhangja: Tsuda Shoko. Angol szinkronhangja: Christine Auten. Magyar szinkronhangja: Németh Kriszta.
Sigu Curtis
Japán szinkronhangja: Sasaki Seiji. Angol szinkronhangja: Bob Carter. Magyar szinkronhangja: Varga Tamás.Van Hohenheim
Ed és Al apja. Az ókori Xerxesben rabszolga volt fiatalként. Egy nap egy üvegflaskára bukkant benne egy különleges élőlénnyel. Egy fekete árnyékra emlékeztető dolgot talált, aminek szeme, szája volt és beszélni kezdett hozzá. A Van Hohenheim nevet adta neki és megtanította írni, olvasni és az alkímia alapjaira. Ez az élőlény volt az első és igazi homunculusz, akit "Kis barátom a flaskában"-nak nevezett. A homunculusz miatt pusztult el Xerxes és lett Hohenheim halhatatlan, testében a Bölcsek kövével. Arra tette fel életét, hogy találjon egy olyan módot, amivel rendes emberré válik és feleségével együtt halhat meg.Tim Marcoh
Dr.Marco is részt vett az ishbali háborúban. A hadsereg számára kutatott a Bölcsek Köve után, és nagy mennyiségű vörös követ (nyers illetve hamis Bölcsek Köve) állított elő. Elmenekült, miután belátta milyen pusztítást vittek véghez a hamis Bölcsek Kövével. Később megtalálja Edward, és Marco elmondja neki merre találja a jegyzeteit. Buja faggatta ki, hogy merre vannak a jegyzetei, ezután Falánk megette Marcot.Japán szinkronhangja: Totani Kouji. Angol szinkronhagja: Bris Amstrong. Magyar szinkronhangja: Forgács Gábor.
Frank Archer
Hughes halála után ő lett az új nyomozó alezredes. Szeret háborúzni és a liori háborúval akar feljebb lépni a ranglétrán. Mikor Sebzett aktiválja az alkimista kört a város körül, akkor Archer kis híján belehal, a testének bal oldala szinte teljesen eltűnik. Ezután Tuckernek hála Archer bal oldalát egy gépezetté alakítják. Mikor megtudja, hogy Mustang a Führer ellen lázad, akkor a megölésére indul. Meg is találja a legyengült Mustangot, azonban mielőtt megölné, Hawkeye hadnagy lelövi.Japán szinkronhangja: Hayami Sho. Angol szinkronhangja: Troy Baker. Magyar szinkronhangja: Varga Gábor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése